Szabó Gyula: Egy vándorcirkusz ócska padján

Cirkusztörténeti hagyományok alapján feldolgozta: Szilágyi György
Szabó Gyula énekelte a "Volt egyszer egy Városliget" c. zenés játékban

Egy vándorcirkusz ócska padján ültem egyszer én, Csak ámultam, csak bámultam mint apró kis legény,
Elkábított, elcsábított a fényes csillogás,
Még álmomban is megjelent a sok komédiás. Nem láttam én, hogy rongyosak, hogy mindegyik szegény,
Csak vonzott, vonzott szüntelen a taps, a lámpa fény.
S mikor elvonult a cirkusz egy szép nyári délután, Én búcsú nélkül hagytam el a drága jó anyám.

Szívemben elvonult egy régi-régi nyár,
Kezemben miden este szólt egy kis gitár,
Az élet állt előttem, és a csillogás,
Boldogan dalolt egy kis komédiás.

Mit bántam én hogy éhezem, hogy rongyos lett ruhám,
Mit bántam én hogy éjszakánként sír a jó anyám, Szerelmes voltam akkor én s a nyár is úgy virult, Egy komédiás leányért a szívem lángra gyúlt.
Az asszonyom lett és a csókja lett az életem,
A cirkusznál is többet ért az én kis gyermekem,
Ha rágondoltam, vígabb volt az esti nótaszó,
S úgy éreztem, hogy víg komédiásnak lenni jó!

Szívemben elvonult egy régi-régi nyár,
Kezemben minden este szólt egy nagy gitár.
Az élet állt előttem és a csillogás,
Boldogan dalolt egy nagy komédiás.

Az évek múltak csendesen s egy őszi éjszakán, Egy kis szobában bánatában meghalt jó anyám,
Az asszonyom a csókjait rég másnak adja már,
És egyetlen kis gyermekem, ki tudja merre jár. Bohóc ruhám is megkopott és rongyos már nagyon,
Bús fáradt ráncok ülnek már a festett arcomon, Szememnek fénye megfakult s hajam egész fehér S ha vén gitárom meghasad már holnap nincs kenyér.

Szívemben elvonult egy régi-régi nyár,
Kezemben fájdalomtól sír a vén gitár.
Illúzió csupán a fényes csillogás,
Álmodozva dalol egy vén komédiás.