The Dire Straits Experience
A legenda tovább él…

Több mint 35 év eltelt azóta, hogy a rádiókban világszerte először hallhattuk a Sultans of Swing kezdő sorait. Ahogy múlt az idő, megismerhettük a fantasztikus gitárost és dalszerzőt Mark Knopflert, és azt, amiből egy zenei univerzum lett: a Dire Straits zenéjét.

Több mint 20 év telt el azóta, hogy a Dire Straits feloszlott, számos finom kompozíciót és zeneművet hagyva hátra, amelyek a rock virágkorában valaha is születtek. Ha valami, hát az ő hírnevük csak nőtt az idő előrehaladtával. A több mint százhúsz-millió eladott album rekord-eladásai folyamatosan növekszenek, ahogy újabb és újabb fiatal rajongók fedezik fel zenéjüket, és csatlakoznak a zenekar követőihez világszerte.

Ennek a két évtizedes kihagyásnak a hátterében – és az az iránt jelentkező egyre növekvő igény miatt, hogy újra élőben hallhassuk a rock történetének egyik legdrámaibb zenéjét – a Dire Straits tagjai, Alan Clark, Chris White és Phil Palmer megalakították a The Straits-t egy jótékonysági koncertre a Royal Albert Hall-ban 2011-ben. Mivel a termékeny Knopfler hihetetlenül sikeres szólókarrierbe kezdett, Alan Clark Terence Reis dalszerzőt kérte meg, hogy Knopfler távollétében legyen a zenekar frontembere. Amikor a The Straits feloszlott, három és fél évvel később, addigra a zenekar már több, mint 150 koncertet játszott a világ 25 országában.

Miután meghívást kaptak, hogy adjanak egy koncertsorozatot Új-Zélandon és Ausztráliában, Chris White és Terence Reis ismét elkezdtek együtt dolgozni a The Dire Straits Experience nevű formációban. Csatlakozott hozzájuk egy olyan kiváló zenekar, akik az Egyesült Királyság legkiválóbb zenészeiből álltak. Irigylésre méltó, hogy olyan emberekkel dolgozhattak együtt a rock legendái közül, mint többek között Mark Knopfler, David Gilmour, Eric Clapton, Paul McCartney, Elton John, David Bowie, Mick Jagger, Tina Turner, Van Morrison, Tom Jones és Sheryl Crow.

Chris White, aki a 80-as évek elejétől kezdve dolgozott együtt Mark Knopflerrel filmzenéken, 1985-ben csatlakozott a Dire Straitshez a rekordot döntő Brothers In Arms világturnéra. Ennek része volt fellépésük a Live Aid-en, később pedig Nelson Mandela 70. születésnapi koncertje 1988-ban. Játszott az utolsó Dire Strais albumon, az „On Every Street”-en, és ismét részt vett a két éven át tartó világturnén, aminek keretében felvették az élő „On The Night” albumot és DVD-t. Megtapasztalva azt, hogy a közönség miként fogadta az élő Dire Straits show-t a zenekar népszerűségének csúcspontján, még ma is szeretettel beszél a rajongókról.

“Őszintén megdöbbentem, és az igazat megvallva, megszégyenültem a közönség reakciójától, amikor ezeket a dalokat újra hallották. A Dire Stratisnek van a leghihetetlenebbül lojális rajongói bázisa. Annyira nagyszerű volt újra találkozni olyan emberekkel, akiket utoljára 1992-ben láttam, és látni rajtuk, hogy még mindig olyan sokat kapnak ettől a zenétől. Az is fantasztikus, hogy új barátságokat köthetünk a rengeteg fiatallal, akik most fedezik fel Markot és a Dire Straits-t. Annyi ember szeretné még mindig ezt élőben megtapasztalni.”

És mi a helyzet azokkal az évekkel, amikor Mark Knopfler oldalán játszott? Chris úgy értékeli, hogy az mindig egy szinte lehetetlen feladat volt, hogy Mark Knopfler nélkül a hitelesség érzését adják ezeknek a rendkívüli daloknak.

“Amikor először megkerestek, hogy hozzak össze egy zenekart, hogy a Dire Straits dalait játsszuk az Albert Hall-ban, nem hittem, hogy lehetséges találni valakit, aki képes átvenni Mark szerepét anélkül, hogy imposztornak hangzana. Tévedtem.

Terence Reis-ben, azt hiszem, talán megtaláltuk az egyetlen személyt ezen a bolygón, aki képes úgy játszani és énekelni, mint Mark, de megtartja saját integritását és identitását. Azt hiszem, ebben rejlik lényege annak, hogy miért olyan elfogadók a rajongók azzal kapcsolatban, amit csinálunk. Úgy hisznek Terence-ben, mint saját emberükben. Tudják, hogy nem próbál meg Mark lenni. Mark iránt érzett tisztelete miatt Terence képes nagyon őszinte módon előadni ezeket a dalokat, és ez lehetővé teszi, hogy az energiája és a tehetsége átjöjjön. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy ezek az előadások élőnek és frissnek tűnjenek. Ezek nem egy letűnt időszak szolgai másolatai. Terenc nélkül ez az egész egyszerűen nem működne.”

És így van, ezek a dalok, minden ambíciójukkal, nagyszerűségükkel és fájdalmas szépségükkel ismét élőben felhangzanak… azoknak a rajongóknak, akik életben tartották őket.