Hakni-királyok, giga-sztárok

Szakmai körökben ma már nosztalgiával emlegetik nemcsak a korábbi évtizedek félmilliós, de az előző évek százezres példányszámú sikereit is. Napjainkban már tízezer eladott hanghordozóval is sztár lehet valaki, ami egyes szkeptikus vélemények szerint egyértelműen arra utal, hogy Lagzi Lajcsi már a műfaj halotti torán "dáridózik".

Az ezredfordulóval - úgy tűnik - a magyar popzene aranykora is végleg lezárul. Az elmúlt hónapokban számos jel figyelmeztetett, hogy a magyar popszakma képviselőinek - kiadóknak, sztároknak, producerirodáknak - ismét le kell számolniuk néhány illúzióval. Az idei év végén - a "dáridózó popművészeket" kivéve - a siker mércéjét jelentő arany- és platinalemezekből már csak elvétve adnak majd át a hazai előadóknak, a Budapest Sportcsarnokban "legendásnak" mondott magyar sztárok tapasztalhatták meg először, hogy a nevük már nem vonz telt házat, s a rohamosan terjedő kalózkodás miatt - a majorok százmilliós veszteségei mellett - a közeljövőben számos szerző-előadó készülhet a "bolt" bezárására.

A szakértők szerint azonban a jövőre nézve a legnagyobb problémát mégis az jelenti, hogy ez az egykor oly sokszínü műfaj végletesen elszíntelenedik, elveszti sajátos arculatát, érdekességét, kultúrán belüli egyedi szerepét. Varga Géza, a 1G kiadó ügyvezető igazgatója szerint ennek az az alapvető oka, hogy "a profitcentrikus szemlélet miatt rendkívüli módon beszűkült a műfaj, illetve annak piaca. Senki nem akar kockáztatni, ezért csak olyan produkciókat támogat, amit biztos haszonnal lehet eladni a közönségnek. A közönségnek pedig az kell, amit népszerűsítenek a kereskedelmi tévék és rádiók, az újságok, a külföldi adók. Ez pedig a német orientáltságú mainstream-pop, ebben van most a pénz, ez a trend ezt játsszák a diszkókban. Ezért a kiadók is az ilyen produkciókat favorizálják, a többi stílus és előadó pedig csak úgy "elvan", de érdemben senki nem foglalkozik velük.

Pedig a hazai "sztárcsinálók" nagyon szeretnék visszahozni a régi szép időket! De mindinkább kényszerpályán mozognak, mert a hazai poppiacon a siker egyre többe kerül, s egyre kevesebbet ér. Ha a nagy kiadóknál ma szeretnének befuttatni egy új sztárjelöltet, akkor kb. l,5 millió forintért /stúdióköltség 5ooooo Ft, videoklip 5oo-8oo ezer Ft, borítóterv, sajtófotók, hirdetések, stb. l5o-2oo ezer Ft /előbb el kell készíttetni 3oo-5oo maxi CD-t, amit elsősorban promóciós célokra szánnak, hiszen a boltban a vásárló ritkán ad ll00 forintot a lemezen hallható egy dalért és két remixért. Ha a dal nem lesz sláger, akkor a befektetés starthelyzetből "bukta". Ha viszont bejön a számítás, akkor készülhet a nagylemez! Ez további - minimum - két millió forintos befektetést igényel, hiszen mindenki - kliprendező, fotós, sminkes, ruhatervező, grafikus, stúdiótulajdonos - azonnal tartja a markát, s újabban már a zeneszerzők és szövegírók is fix összegeket kérnek. A csökkenő lemezeladások miatt ugyanis hivatalosan - szerzői jogdíjként - még siker esetén is csak "bagó" jár a szerzőknek, miközben a megírt slágerekkel az előadók a fellépéseken "kaszálnak". Ezért újabban kialakult az a szokás, hogy dalonként minimum 2o-3o ezer forint pluszban is jár a "slágergyárosoknak" A szakma és a piac már beárazta a korábbi teljesítményeket, életműveket, így a díjazottak vagy a tuti szerzők egy összegben, akár több milliós nagyságrendű megbízási díjat is kérhetnek lemezenként.

Napjainkban azonban a dalok önmagukban már nem adják el a produkciót. Varga szerint a kiadóknak ma elsősorban image-t kell eladni, aminek a zene csupán az egyik alkotórésze. Ennek az image-nek a kialakítása, népszerűsítése jelenti a nagyobb, költségesebb feladatot. A csomagolás ugyanis gyakran többe kerül, mint maga a termék. Viszont, megturbózhatja az eladási példányszámokat.

Magyarországon például l999-ben a gengszter-image rendkívül jó üzletnek bizonyult. Nemcsak a whiskys rabló lett sztár, de gangsta-rap képviselőjeként ismert Gangxsta Zollee, Dopeman, a TKO együttes is. Amióta például Dopeman és a Fekete vonat - súlyos vádakat csapkodva egymás fejéhez - a tv nyilvánossága előtt csepülik egymást, érezhetően nőtt a népszerűségük. A TKO bemutatkozó albumából pedig napok alatt elfogyott 10000 darab, amikor rajongói körökben elterjedt az a vélekedés, hogy igazi gengszterek állnak mögöttük.

Ilyen "szerencsés" ingyenreklámra azonban csak kevés előadó számíthat. Egy sztárjelöltet többnyire ki kell/ene/találni, karrierjét fel kell/ene/ építenie a hazai sztárcsinálóknak. Erre azonban jelenleg már vagy még nincs pénz. Ma az élvonalbeli, sikeres előadóknak is legfeljebb 3 milliós reklámbüdzsét biztosítanak egy-egy lemezhez a kiadók. Ebből az összegből az album mellé elkészülhet két videoklip, s marad még némi aprópénz hirdetésekre, utcai plakátokra, szórólapokra, rádióreklámokra. A gyors siker érdekében, a lemez megjelentetésekor mindezt egyszerre, dömpingszerűen zúdítják a közönségre, ezért ez az összeg a hatékony és tartós figyelemfelkeltéshez, a sztárépítéshez önmagában nem elég. Kiegészítésképpen szponzorokat kell/ene/ bekapcsolni a reklámkampányba, de manapság a popzene nem túl ígéretes biznisz a kívülállók számára. Készpénzes támogató már alig akad, többnyire csak bartell-üzletek köttetnek. A legtöbb előadó így csak eszköz-vagy terméktámogatáshoz /ruha, kozmetika, lízingelt autó, cipő, hangszer, stb./ jut, nagyobb pénzösszegeket - a korosztályi és személyes kapcsolataik révén - csak a "nagy öregek" tudnak szerezni - bankoktól, multiktól, nagyobb kereskedőházaktól.

Az így kialakuló együttműködések azonban a jövőben akár még új lehetőségeket is kínálhatnak. Néhány hónapja például a már-már leírt Baby Sisters karrierje kapott új lendületet egy szerencsés véletlennek köszönhetően. Az együttes harmadik albumán a megjelenést támogató szponzorok között egy gyógyszeripari cég neve is olvasható, amelynek képviseletében még nyáron egy reklámügynökség kereste meg az együttest azzal, hogy énekeljenek fel egy reklámdalt a megbízó részére. A tárgyalások során azonban valószínűleg sikerült komolyabb együttműködést is kialakítani, mert az együttes új albuma - a tervekkel ellentétben - Légy a partnerem! címmel jelent meg, amely talán nem véletlenül emlékeztet a cég Ő a partnerem címü reklámszlogenjére. De nemcsak az együttes, hanem a cég is kiválóan kamatoztatta ezt a partnerséget, hiszen - promociós céllal - egy hazai orvoskongresszus résztvevői is megkapták az együttes CD-jét, s biztató tárgyalások folynak az újabb közös munkákról, egy dalokkal fűszerezett felvilágosító CD illetve egy fitness programhoz mellékelendő CD megjelentetéséről is. A példa nem egyedi a hazai popműfajban. Az életben maradáshoz, az üzleti vagy a szakmai sikerhez ma már minden ajánlatra "nyitottnak" kell lenni, ami sok esetben azt is jelenti, hogy nemcsak a sztárjelöltek, de a sztárok sem lehetnek finnyásak, elvégre a pénznek ebben a műfajban sincs szaga. S mivel popműfajban dolgozók többsége - tisztelet a kivételnek - képtelen eltartani önmagát, s lassan a kiadói bőségszaruk is koldustarisznyává válnak, így minden külön támogatás jól jön, még ha ez a műfaj prostituálódásával is jár.

Ma Magyarországon a hazai CD-újdonságokat átlag 35oo, a külföldieket 4ooo-45oo forintért árulják, vagyis egy-egy újdonság csaknem a magyar átlagkereset l0 százalékába kerül, ami azt jelenti, hogy a popüzlet termékei nálunk ismét luxuscikknek számítanak. A piaci haszonkulcs azonban így is rendkívül alacsony a kiadóknál, mert a legyártott CD-t kb. l700 forintért, tehát az eladási ár feléért adják oda a kereskedőnek. Így "házon belül" kb. 4ooo hanghordozó - 25oo kazetta és l5oo CD - eladása után nullszaldós egy produkció. Említésreméltó hasznot tehát csak 5ooo kiadvány eladása után könyvelhet el a kiadó, s innentől számíthat százalékos jutalékra az előadó is.

A jövőre vonatkozó kilátások azonban nem túl bíztatóak! A rendkívül magas és egyre emelkedő bolti árak miatt csökken a kereslet, s a vásárlók mindinkább a sokkal olcsóbb kalózkiadásokat keresik, vagy pedig házilag másolják át immár nemcsak a kazettákat, de a CD-ket is. Nemrégiben a szakmai érdekképviseletek is felemelték szavukat, hogy az illegális piac felvirágzása miatt évente több milliárdos veszteség éri a kiadókat, a szerzőket, az előadókat. Egyes zenészek még azzal is megvádolták a kalóz kiadványok vásárlóit, hogy tulajdonképpen megeszik az aranytojást tojó tyúkot, mert a profit kiesése miatt a kiadók egyre kevesebb pénz fordíthatnak új tehetségek felfedezésére, menedzselésére, befuttatására.

Napjainkban - becslések szerint - minden három eladott CD-ből kettő kalózkiadás, ami - többek között - azt is eredményezi, hogy ma már az is sikeresnek mondhatja magát, aki legálisan l0000 hanghordozót képes eladni. S akkor hol vannak még az aranylemezt jelentő 25ooo, és a platinalemezt jelentő 5oooo darabos eladási számok! December első hetében, amikor már felszökött a karácsonyi vásárlási láz, az egyik nagymultú hanglemezkiadónál gyorsjelentés készült a legnépszerűbb hazai sztárok újdonságainak piaci adatairól. Az eladási csúcsszámok 10000 körül mozogtak. De az egykori Rock and Roll királynak már csak 4500,más "legendás" popfiguráknak pedig mindössze 900 illetve 600 darab hanghordozója fogyott el. De a többi kiadónál sem sokkal örömtelibb a helyzet: a sikerlistákon szereplő új sztárok többsége sem büszkélkedhet l0-l5 ezernél nagyobb példányszámmal! Ami egyben azt is jelenti, hogy a lemezeladásokból - még szerző-előadóként - sem lehet megélni. A műfaj igényes, értékes vonulatát képviselő alkotók-előadók ezért tűntek el a műfajból, majd koptak ki a köztudatból. Nemcsak kevés lemezüket adták el, de a költséges élőzenei koncertek megrendezésére sincs többé mód Magyarországon. Már csak néhányan mernek vállalkozni egy-egy sportcsarnokokban rendezett turné lebonyolítására, s a rendszeresen megtartott "búcsúkoncerteket" nem számítva, színpad egyébként csaknem kizárólag a diszkókban, a klubokban, és más szórakozóhelyeken fellépő tátika-sztároké, hakni-királyoké. Hajnal Gábor szerint-aki "sztárcsinálóként" több mint három évtizede dolgozik együtt a hazai élvonallal - ez természetes folyamat, mert az elmúlt években teljesen megváltoztak a közönségigények, és új szórakozási formák alakultak ki. Magyarországon a rendszerváltás óta létrejött egy olyan nagyságrendű diszkóhálózat, amely lehetővé teszi és igényli is ezeknek az előadóknak a folyamatos szereplését, személyes jelenlétét. Egy sikeres, fiúkból vagy lányokból álló együttes hétvégeken, péntekenként l-2, szombatonként 3-4 fellépést is elvállal, így általában havi 20 bulit könnyedén összehoznak a szervezők. De számos kedvelt sztárcsapat decemberben 3o-35-ször is színpadra lépett, s akadt olyan női trió, amely egyetlen hétvégén l4-szer adta el műsorát - diszkóban, vásárban, termékbemutatón.

Ezeket a "koncerteket" profi rutinnal - minimális ráfordítással és maximális haszonnal - bonyolítják le. Az együttes általában egy mikrobusszal és a technikusi szerepkört is betöltő sofőrrel indul útnak. A technikus a koncert helyszínén személyesen kezeli a minidisc-lejátszót /nehogy üzemzavar legyen!/, a lányok felveszik a három URH-mikrofont, s máris kezdődhet a "buli", amely 2o-3o percig tart. Aztán irány a következő helyszín. Éjféltől hajnali három óráig így könnyen lebonyolítható a bevállalt 3-4 fellépés. A gázsi szabadáras, akár a százezres nagyságrendet is elérheti. De egyes hazai - a kereskedelmi televíziók által futtatott mega-és giga-sztárok még ennél is jövedelmezőbb haknit engedhetnek meg maguknak. Lagzi Lajcsi, Zámbó Jimmy és más "királyok" haknitársulatukkal - ebben egykori rocker éppúgy szerepel, mint bájgúnár táncdalénekes - kibérelik a nagyobb szórakozóhelyeket, sportcsarnokokat, s a rezsi kifizetése után osztoznak a tetemes bevételen.

Napjainkban már csak ebben a formában pörög a popszakma, amely ily módon l5-2o előadónak biztosítja a prosperitást, a sikert, további 2o-3o-nak a tisztes megélhetést, a többieket pedig lassú éhhalálra ítéli. Ezért hallani egyre gyakrabban azt a vélemény, hogy a magyar szórakoztatóipar akár már a közeljövőben a magyar foci sorsára juthat. Nemhogy világsztárunk nem lesz, de a hazai alibi sztároktól is megcsömörlik a közönség!

Sebők János

Ez a cikk 2000-ben íródott. Napjainkban változott a helyzet? Szerinted?