A mi nótás kedvű danánk

Az manapság szinte természetes, hogy született profi előadóművész gyerkőcök szórakoztatják az ámuló felnőtt korú nagyérdemű közönséget, a jelen és a közelmúlt slágereivel. Az azonban ennél is különlegesebb, hogy a mi kis Daniellánk nagyanyáink slágermúzeumának dalos kedvű felelőse…

A falu erdőszéli Játékparkjában, a nyári sátortáborban találkoztam az ifjú művésznővel, aki 10 éve üde bájával folyamatosan szórakoztatta gyerektársait, a vezetőket, Andi nénit, Tibor bácsit, és a betérő vendégeket egyaránt. Mi pedig hol vele énekeltünk, hol „rendelhettünk” kifogyhatatlan repertoárjából. Dana viszont nem csupán danolt, hanem önállóan megalkotott koreográfiája szerint, - a színészmesterség tárgyi kellékeit nélkülözve is – rendkívül attraktív, komika-vénával megáldva, kacagtatott meg és ragadtatott el mindenkit. Aki hisz a reinkarnációban, annak egyértelmű lehet, hogy rutinja, és szövegtudása talán a múltnak kútjából meríttetett…

Schuck Daniella, az elbűvölő kis primadonna ugyanis érett, külön véleménye szerint csak a régi szép dalokat szereti. Hogy miért is, arról valljon ő maga:

Dana: - Azoknak még van szép dallama, szép udvarlós szövegük, ezekkel jobban is lehet mulatni, ((no, kérem, miből lesz a cserebogár! A. szerk.))   nem úgy, mint a diszkóban, hogy „Hú, helló, jössz velem, aztán csá’!”

- Mégis honnan ismersz ennyi régi nótát, pláne ilyen magabiztos szövegtudással?  

- Sokat járunk színházba, és előadás közben nagyon figyelek, mert nagyon tetszenek az operettek, és hazafelé már énekelem is, aztán másnap úgy szoktam ébredni, hogy már tudom mindet végig.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy első hallás után megjegyzel ennyi rímes szöveget…? 

- Persze, nekem ez könnyű! Tudok már vagy százat! Meg a Hungária összest is kívülről…! – látva ámuló tekintetem, egyből rávágja: - Nyugodtan tessék megkérdezni anyukáméktól!

- Otthon a szüleid gyakran hallgatnak ilyen zenéket? – próbálom tovább firtatni a rejtélyt.

- Á, apukám, meg az ikerfivérem ők rock-osak, anyukám azért néha szokott velem ilyeneket hallgatni, mert ő is inkább operettes, mint én. Az egész család örül neki, hogy én ezzel foglalkozom, csak akkor szoktam idegesíteni őket, ha egy nap már kétszázadjára éneklem el valamelyiket. Tetszik akarni, hogy énekeljek még? – és már vált is akció-készen, hiszen a szereplés a mindene, s érdeklődő közönségnek sincs híján.

- Naná! Miből választhatok?

- Mondjuk az Asszonykám, adj egy kis kimenőt…, vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, vagy az Éjjel az omnibusz tetején…

Aztán persze nem válogatunk, elhangzik mind a három muzeális sláger. Daniella fél térdre ereszkedve, szívére tett kézzel pózolva alakítja, a vallomástévő dalokat. Természetesen a maximális átéléssel eljátszott produkcióért a honoráló taps sem marad el, az addigra azonban ötfőnyire apadt drukker- seregtől. A többiek már szétszéledtek játszani… 

- Most harmadikos vagy, ugye?

- Neeem! – néz rám enyhe szigorral helyreigazítva – Most megyek ötödikbe!

- Mi a kedvenc tantárgyad? – folytatom a buta felnőtt kérdésekkel, de tényleg érdekel.

- Mi lenne, - válaszol ezúttal kicsit mórikálva magát - hát az ének! S persze még az irodalom is. Szeretem nagyon a verseket, imádok szavalni is.

- Szóval, ha nagy leszel… - kacsintok rá, amiből mindketten tudjuk a választ.

- Hááát, igen! Színésznő leszek. Készülök is rá.

- Hogyan?

- Elfogadom magam, olyannak amilyen vagyok…! Egyáltalán nem vagyok izgulós. Az fontos! – toldja meg érett bölcsességét.

Aztán a szereplés után mellém ül a padra, és ölébe veszi Emmuskát, aki a tábor legfiatalabb tagja. Láthatóan jól összeszoktak az egy hét alatt, mert az ujját szopogató három éves kicsi lány, igényli Dana dédelgetőn biztonságos pótmamáskodását.

Erdélyi Lili Ada